Magyarországi sportkörkép

Foxhouse diák sport Magyarországon

Itt az augusztus, az utolsó nyári hónap, még élvezzük ki amíg lehet. Mi legalábbis ezt tesszük, de már várjuk azért a szeptembert, hogy elkezdődjenek az edzések. Az eddigi órák biztos, hogy megmaradnak, de sok új dologgal is készülünk nektek. Továbbá szeretnénk jóval több egyetemistát és diákot megszólítani és lehetőséget teremteni nekik is, hogy sportoljanak és a mozgással kapcsolatos hozzáálláson is igyekszünk változtatni, ugyanis elképesztő adatok vannak Magyarországon erre nézve. 

A statisztikai adatok szerint a 15-24 év közötti nőknek csak 8%, míg a 15-24 év közötti férfiaknak a 19 %-a sportol csak rendszeresen és az életkor emelkedésével a Nemzeti Sportstratégia 2007 szerint a sportolási hajlandóság nagyban csökken. Ennek elsősorban szociokultúrális okai lehetnek, vagyis, hogy egyre több más szabadidős tevékenység közül választhatnak a fiatalok. Ez elég ijesztő és jóval elmarad a külföldi átlagtól. 

 

Vajon miért is van ez? Igazából nem tudom, de ezen apropóból körbe kutakodtam egy kicsit. Mit is tud kezdeni egy fiatal, ha sportolni szeretne? 

 

Egyetemi keretek, hallgatói szervezet sportágak

 

A főiskolák és egyetemekek elsődleges színterei a hallgatói sportnak és utolsó lehetőség nekik állami finanszírozással szervezett keretek között sportolni.

A nagyobb budapesti egyetemek, illetve a nagyobb városok egyetemei már rendelkeznek saját sportközpontokkal, ahol az intézmény hallgatóinak, dolgozóinak kedvezményes sportolási lehetőséget biztosítanak. Pár üdítő kivételtől persze sajnos, ezek az intézmények általában nem jól felszereltek, és korlátozott a választható sportágak száma is. Viszont az utóbbi időben egyre több egyetem felismeri a sportolás hasznosságát és a benne rejlő lehetőségeket, így nagy költségeket fektetnek be a fejlesztésekbe.

Azoknak, akik komolyabban szeretnének sportolni a szabadidejükben, esetleg jártasabbak egy-egy sportágban azoknak a MEFOB bajnokságok is sok lehetőséget rejtenek. 

A sportágak részére a Magyar Egyetemi-főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB) a kinevezett referensek szervezik, általában együttműködve a sportági szövetségekkel. 33 sportágban rendeznek itthon versenyeket.

edzés hallgatóknak egyetemi sport edzés

Fitness ipar, konditermek

 

A fitness felszálló ágban van. Ez egyértelmű. Bár még elmaradunk a többi európai országtól, de így is egyre többen választanak a különböző változatos edzések között. Egyre több nagy nemzetközi cég is próbálkozik hazánkban megvetni a lábát (john Reed), de az első haza fitness terem komplexum is elkezdett terjeszkedni (Life 1)

Az edzők egyre fejlettebb edzésmódszerekkel dolgoznak és a közönség is egyre edukáltabb az egészségesebb életmód és a sportolás terén.

Ennek köszönhetően az árak is egyre magasabbak, amik nem biztos, hogy megfizethető bárki számára havi rendszerességgel. De összességében jó látni, hogy ez a terület is fejlődő tendenciát mutat.

 

Sportegyesület, sportakadémiák

 

Ebbe a csoportba tartoznak azon intézményeket, amik olyan a sportágakkal foglalkoznak, amik a hagyományos értelemben nem a fitness kategóriájába sorolhatóak. Hívhatjuk ezeket a sportokat készség sportágaknak is. Ilyenek a küzdősportok, az aerial silk, a táncok stb. Ezekkel általában ugyancsak a fitness termekben, edzőtermekben tudunk találkozni. Olykor egyes sportok mögött egy-egy nagyobb akadémia áll (pl karate), vagy csak egy-egy akreditált edző szervezi maga köré az embereket, vagy teljesen szervezetlenek.

Ezeket a sportágakat azért veszem külön a fitnesstől, mert ezeknél a testünk alakításán, vagy erősítésén túl egyéb motivációs tényezők is felmerülhetnek és az edzések pedig ezen cél elérésében segítenek.

Mire is gondolok?

Például capoeirában lehet a célunk a következő öv megszerzése, ha táncolsz, akkor a következő bemutatóra a koreográfia megtanulása, ha egyszerűen csak akrobatikázol, akkor lehet egy elem, mondjuk a szaltó megtanulása is ez a cél.

A probléma ebben a szegmensben, hogy sokszor az edzők nem elég képzettek az órák biztonságos levezényeléséhez. Elavult módszereket használnak, amik nem biztos, hogy mindenkinek való és sérülésveszélyesek. 

Bár itt is egyre több a képzett edző, aki a régit az újjal könnyedén tudja vegyíteni, megtartva az adott sportág jellegzetességét.

Ami lényeges különbség még a többitől, hogy itt mindenesetben nagyobb hangsúly kerül a közösségre. Gondoljunk csak bele, ha egy csoport készül egy bemutatóra, muszáj a szia-sziánál többet kommunikálni egymással a csapatban.

Mi ebbe a kategóriába soroljuk magunkat. Igyekszünk eszerint választani is ki a sportokat, amikbe invesztálunk és úgy gondoljuk mások számára is érdekesek lehetnek. Ennek az az oka, hogy mi ezeket a sportokat szeretjük, egyszerűen ennyi. Tudjuk persze, hogy a mostanság trendi fitness órákkal nagyobb érdeklődést szereznénk, dehát ez nem az anyagi előnyről szól, hanem a közösségépítésről. Ahogy fentebb is írtam.

 

Szóval ez lenne a nagy paletta. Talán nem maradéktalan a lista de szerintem látszik, hogy végső soron, aki sportolni szeretne hallgatóként az tud választani bőven. Bár igen minden csoportnak megvan az előnye és a hátránya is és van még hova fejlődni. De legyünk optimisták.

boxoló hallgató lány
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.