Posted by on 2019-09-30

Az előző heti rövid bevezető után, most térjünk kicsit rá a konkrét feladatokra.

Első körben tűzzünk ki neked egy célt!

Azt hinnéd ez az egyszerűbb része, de sokszor már itt eldől, hogy az adott célt meg tudod-e valósítani vagy sem.

Tisztázzuk is rögtön:  A célok nem azonosak az álmokkal. Az álom  tulajdonképpen egy következmény, amihez a céljaid teljesítése révén jutsz el. Minden álomhoz sok cél elérésén keresztül vezet az út.

De mik is legyenek akkor a céljaid?

A céljaidnak nagyon tisztáknak és konkrétaknak kell lenniük. Az, hogy le akarok fogyni nem egy konkrét cél! Ez maximum az álmod lehet, de célnak inkább nem nevezném. Azt már inkább, hogy “15 kilót szeretnék leadni”.

Különbözik a kettő, hiszen az utóbbinak a teljesülése könnyen ellenőrizhető. Ha megvan a 15 kiló mínusz, akkor siker, ha nem akkor viszont bukta. Tehát a következő fontos elem, hogy mérhetővé kell tenned a céljaid. Megint felhoznám a saját példámat:

Megtanulok szaltózni →     Megtanulok úgy szaltózni, hogy segítség nélkül háromszor egymás után talpra érkezek.

Megkapom a következő övemet capoeirán. → Ehhez megtanulok 5 új akrobatikus mozdulatot, elmegyek 3 hétvégi rendezvényre és megtanulok még egy hangszeren játszani.

Személyi edző leszek. → Beiratkozom egy személyiedző tanfolyamra és legalább jó eredménnyel elvégzem azt.

Látod már? Tulajdonképpen bármilyen elképzelést mérhetővé és, ami fontosabb, saját magad számára számonkérhetővé tudsz tenni. Így sokkal tisztábban láthatod, mit kell tenned, ahhoz, hogy teljesítsd, amit vállaltál. 

Foxhouse edzés: motiváció, Hogyan érd el az álmaidat?

A következő fontos elem mikor kitalálod a céljaidat, hogy adsz nekik egy határidőt.

Enélkül hajlamosak lennénk elcsúszni. Én személy szerint minden feladatnál határidőkben igyekszem gondolkodni. Még akkor is, ha amúgy nincsen is erre kifejezetten szükség.

Teher alatt nő a pálma, szokták mondani. Ebben az esetben pedig maga az idő fog téged hajtani előre. Hiszen a határidő közeleg, ha leírsz egy dátumot, akkor nem lesz semmi mentség és kifogás. Éppen ezért, mikor határidőt választasz magadnak konkrét dátumot adj meg.

PL:

Megtanulok szaltózni →     Megtanulok úgy szaltózni, hogy segítség nélkül háromszor egymás után talpra érkezek. → Megtanulok úgy szaltózni, hogy segítség nélkül háromszor egymás után talpra érkezek belőle december 21-ig.

Megkapom a következő övemet capoeirán. → Ehhez megtanulok 5 új akrobatikus mozdulatot, elmegyek 3 hétvégi rendezvényre és megtanulok még egy hangszeren játszani.  –>Ehhez megtanulok 5 új akrobatikus mozdulatot, elmegyek 3 hétvégi rendezvényre és megtanulok még egy hangszeren játszani a batizádóig(április 21).

Személyi edző leszek. → Beiratkozom egy személyi edző tanfolyamra és legalább jó eredménnyel elvégzem azt. → Beiratkozom egy személyi edző tanfolyamra és legalább jó eredménnyel elvégzem március 30-ig.

Extra tipp: Próbálj meg a józan ész mezsgyéjén maradni, mikor kitűzöl egy határidőt. Legyen benne kihívás, de lehetetlen azért ne legyen. Az a tanácsom gondold át, hogy, ha valaki, mondjuk a legjobb haverod megkérdezné tőled, hogy mennyi idő kellene számára, hogy a te céljaidat elérje, te mennyi időt mondanál neki, ami alatt biztosan sikerül. Ha ez meg van, akkor ennek az időtartamnak a 3/4-vel számolj magadnak. Így már meg lesz a kihívás! 🙂

Következő tanács, hogy, amint végig mentél az előző lépéseken, írd is le őket!

Foxhouse edzés: motiváció, Hogyan érd el az álmaidat? Írd le


A le nem írt cél, nem is cél igazán. Azzal, hogy papírra veted az elképzelésedet, egyben meg is tudod erősíteni magadban az elhatározást. A legsikeresebb emberek is folyamatosan leírják céljaikat. Viszont ne csak a célt vesd papírra, hanem a hozzá vezető utat is tervezd meg. A legjobb, ha a fő célt kis részcélokra bontod a hónapok vagy a hetek szerint. Mondok egy példát, ha mondjuk a célod az, hogy szeretnél 10 kilót lefogyni december végéig, határozd el, hogy havonta például 3-3 kilót fogsz leadni.

Hogy ezt hogyan tudod, minél célravezetőbben megtenni, a következő héten az egyik példámat kidolgozom neked, hátha tudsz majd ihletet meríteni belőle!

Addig is szép hetet kívánok Neked és remélem, hogy a mai  bejegyzést is hasznosnak találtad! 🙂

Posted in: Motiváció

Comments

Be the first to comment.

Leave a Reply


You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*


Simple Theme from Nimbus Themes - Powered by WordPress


Foxhouse Sportegyesület

Adószám:19100593-1-43

Bankszámlaszám: 16200151-18548671-00000000

Cím: 1091 Bp. Ifjúmunkás u 6
| Aerial silk | Kezdő akrobatika | Capoeira | Felnőtt capoeira | Acro-fitness | Workout | Funkcionális stretching