Elstartolt az OUTDOOR projects!

Halihó!! 

Hosszú kihagyás és egy kis csúszás után szép lassan kezdünk mi is magunkhoz térni. Sok programunkat sajnos elmosta a vírus, gondoljunk csak a táborra, vagy az elmúlt 2, 5 hónap edzéseire. Szerencsére minket nem ütött  meg olyan nagyon, mint más egyesületeket, hiszen remek partnereink vannak és a tanítványainak, diákjaink is a végsőkig velünk voltak és támogattak minket. Ezért is voltunk úgy, hogy amint lehet minél előbb térjünk vissza és a nyarat ne a babérjainkon gubbasztva töltsük el. 

Így ismét terítékre került a régóta tervezgetett Outdoor project ötlete, amit idén nyáron meg is szeretnénk valósítani. 

De mi is ez? 

Ahogy a neve is mutatja az edzőtermes edzéseket szabadtéri programokra váltjuk. 

Igyekeztünk olyan programokat megszervezni, amely a mozgás mellett érdekesek és maradandó élményt hagynak maguk után. Ezért is kértük ki a tagjaink véleményét az ötleteinkről és a legnépszerűbbeket választottuk ki megvalósításra próbaként. 

Persze volt olyan, ahol már az elején nem várt problémákba ütköztünk (ilyen pl. a wakeboardozás), de ami késik nem múlik, előbb-utóbb mindenre találunk majd megoldást :). 

Mindenesetre az első 3 event már  fent van oldalon, ezekre az alábbi linkre kattintva tudod megnézni:

https://www.facebook.com/foxhousesport/events/

 És hogy mire számíthattok tőlünk:

  • továbbra is mindent el fogunk követni, hogy minél több embert rángassunk ki a négy fal közül
  • be fogjuk bizonyítani, hogy mozgásnak nem kell unalmasnak lennie és  egy egyszerű túrázásból is életreszóló élményt hozhatunk ki. 
  • és persze nem hagyjuk otthon a megszokott eszetlenségeinket sem

Hiszen tudjuk „A természet zöld, de a vitamin D „

Legyen szép napotok :)!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.