Gyakran mondják: Menj edzeni!! A legjobb stresszlevezetés!
Sőt bevallom, lehet ezt én többször mondom, mint bárki más. Egy nehezebb nap után ugyanis ,másfél óra az edzőteremben hihetetlenül ki tud kapcsolni. Természetesen tudom, hogy maga a mozgás nem ér fel egy terápiával, de hogy a mentális jólétünkhöz es pszichénkhez szorosan kapcsolódik az egészen biztos.
Azt régóta tudjuk például, hogy a testmozgás hatására oszitocin szabadul fel a szervezetben, ami jelentős pozitív hatást gyakorol a kedélyállapotunkra. Viszont, ha maga az edzés megfelelési kényszerrel, frusztráltsággal társul egyáltalán nem biztos, hogy minden esetben ennyire jó hatással van a pszichénkre.
Manapság a médiából folyamatosan azt halljuk, hogy, amit el akarsz érni, azt meg tudod valósítani. Életmód tanácsadók, coachok influenszerek biztatnak, hogy merjél nagyot álmodni, mert, ha mindent beleadsz akkor biztos, hogy sikerülni fog.
Ezt persze megfordítva, ha valamiért meg mégsem, akkor gyenge dolog a körülményeket hibáztatni, csak is az lehet, hogy TE nem is tetted oda magadat, nem is vágysz rá igazán, és csak a kifogásokat keresed, nem pedig a megoldásokat.
Nekem most nem célom megítélni, hogy egy adott személy eseten mennyire igaz ez vagy sem, mennyire hatnak a sikere vagy pont a bukására belső es külső tényezők. Inkább, mint jelenség foglalkoznék vele, hogy a társadalom nyomása a teljesítmény felé, hogyan es milyen hatással van a lelkünkre.
Ezen elvárások a sport terén is negatív hatással lehet az ember mentális egeszségére.
Csak mondok példának par klisés, de annál károsabb üzenetet: Ha nem tudsz lefogyni, az azért van, mert nincs elég önuralmad. Ha nem tudsz fejlődni az azért van mert nem jársz elég edzésre. És sorolhatnám.
Természetesen mindenki szeretne szexi, csinos, izmos, ügyes, tehetséges lenni, és lassan az alapelvárás, hogy ezt a leggyorsabb úton, megtorpanások és kerülők nélkül érjük el. Ez az ideál sugárzik felénk mindenhonnan. Csak egy bökkenő van , a testünket nem ennyire egyszerű átformálni, mint a ruhatárunkat, nem mindig vagyunk képesek minden alkalommal 100%ot belerakni.
Az önértékelésünket nagymértékben befolyásolja, hogy el tudjuk-e érni a kitűzött célt, legyen az egy alacsony testzsírszázalék vagy egy dupla hátraszaltó.
Ha pedig lassan a folyamatos bukások miatt a szorongás minden alkalmas velejárója a sportnak, nagyobb valószínűséggel hagyjuk is abba, hiszen tudat alatt automatikusan menekülni akar attól az énképtől, amihez a kudarcok társulnak. Senki nem akar ugyanis olyan ember lenni a saját szemében, aki nem képes megvalósítani dolgokat.
(Persze érdemes megjegyezni, hogy maga a szorongás nem keverendő össze az izgalommal. Mivel míg az utóbbi legtöbb esetben teljesítményfokozó, addig az előbbinek erősen negatív hatása van a teljesítményünkre. )
De mi is a megoldás, hogy fentebb leírt ijesztő állapotot elkerüljük?
Véleményem szerint a reálisabb célok megtalálása kiemelkedően fontos lenne es persze önmagunk fele kicsit több türelem és elfogadás. Ha ezek nem is feltétlenül garanciák a sikerre, gyakorlásuk az élet más területein sem fog ártani.
Ha szükséged lenn még pár tippre a témában olvasd le az alábbi írásunkat is 🙂