Capoeira gyerekeknek

Azt mondják nem elég időben elkezdeni a sportolást, mégsem talál gyermekének sportfoglalkozást? Vagy ha igen,  nem igazán köti le  a gyerkőcöt az óra? Ha magatokra ismertetek, van egy igazán jó hírünk: januártól brazil harcművészeti kurzust indítunk iskolásoknak!!  Mozgás, akrobatika, zenei képzés, egy idegen kultúra megismerése, és sok játék. Várunk minden 7-14 év közötti fiatalt!

Mozgás

Az órákon az alap mozgásos gyakorlatokon felül, a capoeira alapmozdulatait sajátítjuk el közösen. Rúgások, védekező mozdulatok mellett koordinációs és egyensúlyérzék fejlesztő feladatokat alkalmazunk játékosabb keretek között.

Zene

Nálunk egész órán szól a zene. Vagy a lejátszóról, vagy mi csináljuk együtt. Minden alkalommal szakítunk időt közös éneklésre és több brazil népi hangszereket is hozunk megismertetni a gyerkőcökkel. A ritmus gyakorlatokkal pedig egy más jellegű képzést is nyújtunk.

Akrobatika alapok

A program legizgalmasabb része, hogy elkezdünk megismerkedni az akrobatika alapjaival. Bukfenc, híd, cigánykerék, kézenállás. Mindegyikből egy kicsi, mert nem lehet elég korán elkezdeni.

Csapatszellem

Mivel a capoeira közösségi sport, nagyon fontos számunkra, hogy a csapat feladatok közben megtanuljanak a gyerekek együttműködni és természetesen ezáltal új barátokra leljenek a foglalkozáson.

A capoeira közel sem annyira idegen már tőlünk, mint 20 éve amikor megjelent Magyarországon. Mára egy igencsak népszerű sporttá nőtte ki magát, ahol a mozgás mellett a közösség is nagy szerepet kap. Maga a capoeira Brazíliából származik, ahol a rabszolgasorba taszított, elhurcolt törzsek tagjai fejlesztették ki, hogy meg tudják védeni magukat. Az idő elteltével természetesen sokat fejlődött, mire a 90-es években elindult világhódító útjára.

“Óriási fejlődést látok Gelló , mióta hozzátok jár. Az önbizalma és a mozgása is fejlődik, és szó szerint imádja az órákat."

L. Anett

Helyszín:

14. kerület Zuglói Heltai Gáspár Általános Iskola

1148 Padlizsán utca 11.

Időpont:

 Kedd  17:30 – 18:30

Árak:

Havidíj: 5000 ft

Óradíj:  1500 ft (az első alkalom ingyenes)

 Elérhetőség:        Magyar Zsolt   +36 30 973 0157   foxhouse.info@gmail.com

Oktatónk

Magyar Zsolt capoeira workout akrobatika oktató
Magyar Zsolt

Már egész kicsi gyerekként szerettem sportolni. Kisiskolás koromban kezdtem például el atletizálni és rengeteg sikeres eredménnyel, díjakkal, érmekkel tértem haza a versenyekről. Tanulmányaimat folytatva, egy ideig maradtam ennél a sportnál, majd megtetszett a küzdősportok, és a harcművészetek világa. Első kőrben a ju jitsu-t próbáltam ki, amit kicsivel több mint egy évig csináltam, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Ezek után kendozni kezdtem, majd mellette capoeira edzésekre is ellátogattam bátyám unszolására. Végül maradtam ennél a sportnál, ennek már 13 éve. Négy éve már oktatóként is dolgozom ebben a sportban. Szabadidőmben nagyon szeretek sajáttestsúlyos edzéseket végezni, illetve a haverokkal eljárni kondizni.