Magyar Zsolt

Már egész kicsi gyerekként szerettem sportolni. Kisiskolás koromban kezdtem például el atletizálni és rengeteg sikeres eredménnyel, díjakkal, érmekkel tértem haza a versenyekről. Tanulmányaimat folytatva, egy ideig maradtam ennél a sportnál, majd megtetszett a küzdősportok, és a harcművészetek világa. Első kőrben a ju jitsu-t próbáltam ki, amit kicsivel több mint egy évig csináltam, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Ezek után kendozni kezdtem, majd mellette capoeira edzésekre is ellátogattam bátyám unszolására. Végül maradtam ennél a sportnál, ennek már 13 éve. Négy éve már oktatóként is dolgozom ebben a sportban. Szabadidőmben nagyon szeretek sajáttestsúlyos edzéseket végezni, illetve a haverokkal eljárni kondizni.